Rögtön azzal kezdem: bocs a hatásvadász címért, nem kívánok Mikola doktor szellemi társa lenni, csak az ebéd közbeni rádióhallgatás során egy nagyon érdekes gondolat ütötte meg a fülemet. A Kossuthon mostanság ebédidőben Konrád György olvassa fel Fenn a hegyen, napfogyatkozáskor című önéletrajzi regényét (igazán érdekes és jó szöveg, aki teheti, hallgassa, vagy olvassa, azt hiszem magam is beszerzem a könyvet), és nem egy elgondolkodtató részlet van benne. Ami miatt még csipkerózsika-álmát szumdító blogomat is megcsipkedem, a következő: Konrád György valami olyasmit mond (ír), hogy a betegségnek kétféle tünete van: vagy olyannak látjuk a világot, amitől rettegünk, amilyennek nem szeretnénk, vagy olyannak, amilyenre vágyunk. Nem gondolom, hogy túl kéne magyaráznom, miképpen Konrád is meghagyja a múltra vonatkozónak, de mégsem bírom megállni a heuréka-élményem közlését, hogy itten bizony pontosan ez van kormánypártiak-ellenzékiek viszonylatában, a Mikola-pirula csak az elsőféle állapotba segít, míg a Gyurcsány-kapszula (amiről egyre többen hiszik, hogy ártalmasabb, mint a másik) a másodikba. De nem ez a baj, hanem hogy az emberek túlnyomó többsége kényszeresen azt hiszi, hogy gondjaikat csak e két pirula egyike oldhatja meg. Pedig egy kicsivel aktívabb életmód (hogy most már ne lépjek ki a képből) talán feleslegessé is tehetné a gyógyszereket...
Ennyi mostanra, a tanulság meg legyen annyi, hogy tessenek olvasni, ne (elsősorban) engem - okosabbakat, és tessenek gondolkozni.
