Lehetett őt szeretni (ez kevesek kiváltsága volt), vagy élesen bírálni, annyi bizonyos, hogy a regnáló kormányban ő volt a legaktívabb miniszter, így - mondhatni természetesen - a legtámadottabb is. Ezért is érezhette most a lemondás szükségességét. Az egészségügyi tárcát vezetve a legtöbb reform, átalakítás az utóbbi időben hozzá kötődött, amit jól megtoldottak a lehető legrosszabb kommunikációval, így tényleg csak a legelvakultabb liberálisok tudtak a reformokban több pozitívumot látni, mint negatívumot, holott erről azért nemigen lehet a bevezetésük idején, a hatásaikat nem, vagy alig ismerve állást foglalni. Ezért nem is erről akarok most írni, ezt a témakört azzal zárnám le, hogy teljesen nyilvánvaló volt (nem csak egy, nem csak két éve), hogy ezzel az egészségüggyel csinálni kell valamit, és Molnárék nem csak szajkózták, hogy tenni kell valamit, hanem részletes programot dolgoztak ki, és valósítanak meg - ezt eddig rajtuk kívül más nem tette meg.

Molnár Lajost rengetegen utálták (hát persze, az orvosok nem akarnak elesni a hálapénztől, és ha a betegnek azt mondják, hogy Molnár miatt nem gyógyulnak meg, akkor érthető, hogy nemcsak a jobboldaliaknak ellenszenves a volt miniszter), és gátolták, de ez abban az esetben minden bizonnyal nem lett volna probléma (mármint a reformok és Molnár szempontjából), ha a koalíció kiáll mellette. Néha-néha egy-egy pozitív, bíztató üzenetet a média nyilvánosságán keresztül is kapott, de a legtöbbször be kellett érnie azzal, hogy ő maga, és beosztottjai magyarázhatták a reformok okait (mellesleg itt lehet megjegyezni, hogy Molnár maga lelkes, és emiatt becsülendő, de ettől még szörnyű rossz kommunikátor volt - talán jobban járt volna, ha ezen feladatok nagyobb részét profikra bízza. Azt hiszem, nem rugaszkodom nagyon el a valóságtól, ha feltételezem, hogy utódjaként ilyen téren profibb személyt fognak választani.) A lemondásnak ez lehetett a legfőbb oka: hiába magyarázta úton-útfélen a reformokat, és nem csak a neki alákérdező riportereknek (pl. Friderikusz), hanem a változtatások ellenzőinek is, ez nem volt meggyőző erejű, és senki sem segítette az emberek meggyőzésében őt. Ha hinni lehet az index.hu-nak, Kóka sem tett meg mindent a maradásáért, és ha ez így van, akkor beigazolódni látszik a közeledés a nagyobbik kormánypárthoz (illetve közvetlenül Gyurcsány személyéhez, mert nem úgy látszik,hogy nagyon ellenére lenne a miniszter távozása, hiszen ez a kormány népszerűségét ez nyilvánvalóan javíthatja). Azért kíváncsi lennék Fodor Gábor véleményére...

Most nem az a fő kérdés, hogy ki lesz Molnár utódja, hanem az, hogy - bárki is legyen az - milyen politikát fog folytatni: továbbviszi a reformokat a jelenlegi ütemben (ez a kegvalószínűtlenebb), továbbviszi a reformokat, de lassít, és a legnagyobb közfelháborodást kiváltó ügyekben engedményeket tesz (úgy tűnik, Gyurcsány ezt preferálná, és ez volt Molnárral a legnagyobb baja: a kompromisszumkötések elmaradása), és elméletben ott az az opció, hogy jön valaki, és leállítja a reformokat, de ez már csak azért sem reális, mert ezzel a lépéssel Mikola István óhaját teljesítené a koalíció.

Mindenesetre kíváncsian várom a fejleményeket, és szorgalmasan szedem a C-vitamint, nehogy a közeljövőben megbetegedjek...