Kiindulási pontunk a diprotodon (vagy óriásvombat), aki a föld legnagyobb erszényese, egy nagy ausztrál, növényi gumókon élő szőrmók volt, a vombatok és a koalák közeli rokona. Bár ez az állat úgy negyvenezer éve kihalt (túlvadászat és/vagy a gyors felmelegedés miatt), az ausztrál őslakosok mitológiájába elég jól beágyazta magát, mert bizonyos elképzelések szerint a Loch Ness-i szörnyhöz hasonlító mitikus rémlény, a bunyip (ez már a gyarmatosítók szava, az őslakosok különböző törzsei a katenpai, kyenprate, tunatbah, dongus, moolgewanke neveket adták neki) archetípusa is egy megtermett diprotodon lehetett.
Innen már csak egy apró ugrás volt, hogy a szélesebb ausztrál közbeszédbe is gyökeret verjen “csaló, ámító, humbug” jelentésben. Legismertebb használata mégis egy szókapcsolat, a “bunyip arisztokrácia”, amely kifejezéssel a nagyzoló, magukat arisztokratáknak tekintő ausztrálokat csúfolták, miután Daniel Deniehy demokráciapárti politikus egy túlfűtött beszédében ezt találta mondani a konzervatív William Wentworthra, aki az új-dél-walesi alkotmányt előkészítő bizottság elnökeként egy koloniális nemesi rendet akart létrehozni. Ebből a heves ellenállás miatt nem lett semmi, de a nem választott felsőház az ő alkotmánytervéből maradt meg és üzemel azóta is. Egy szó, mint száz, Deniehy metaforája olyan jól sikerült, hogy azóta is ezzel csúfolják az urizáló rangkórosokat, de a 1990-es évek elején a miniszterelnök az akkor ellenzéki (konzervatív) Ausztrál Liberális Párt tagjainak a fejéhez is ezt vágta.
